A házimacska ősének tartott, Afrikában élő núbiai vadmacska körülbelül már 9000 évvel ezelőtt előszeretettel látogatta az emberi településeket, főként az egerektől és patkányoktól hemzsegő gabonaraktárakat. A rágcsálókat irtó, remek vadászokat az ókori egyiptomiak élelemmel a falvakba csalogatták. Háziasításuk Kr. e. 4000 körül a kiscicák megszelídítésével és a barátságos egyedek tenyésztésével történt. Az így keletkezett faj lett a házimacska. Családtaggá vált, és már szent állatként tekintettek rá.
Az egyiptomi istenek között fontos szerep jutott a macskáknak. A macskát mindenekelőtt Bastet istennő állataként tisztelték. Az istennő központja a Nílus deltájától keletre fekvő Bubasztisz városa volt. A Kr.e. 450-ben erre utazó görög történetíró, Hérodotosz beszámolt a gyönyörű, 300 méter hosszú templomról, amelyet Bastet istennő tiszteletére építettek. Az épület több ezer macskának adott otthont, s ezekre a rendkívüli tiszteletnek örvendő macska-papok vigyáztak. Nemsokára minden egyiptomi háztartásban tartottak egy-egy cicát. A házimacskának igen jó volt a dolga, gondosan ápolták, nagy tiszteletben tartották. Ha a macska elpusztult, az egész család gyászruhát öltött, szomorú énekeket énekeltek, és a nagy veszteség jeleként leborotválták szemöldöküket. Azért, hogy a cica később újra visszatérhessen az életbe, testét illatos olajokkal dörzsölték be, és bebalzsamozták. A múmiákat tarka szalagokkal tekerték körbe, és egy parányi fából, bronzból vagy mészkőből készült koporsóba tették. A kicsi koporsót ezután egy macskatemetőben helyezték nyugalomra.A macskák különleges védelmet élveztek: sok helyen halállal büntették, ha valaki véletlenül vagy akarattal megölt egy állatot.
A macskának számos fajtája és színváltozata létezik. Csupasz és farok nélküli változatait is kitenyésztették. A macskák több mint százféle hangjel és testbeszéd segítségével kommunikálnak, mint például nyávogás („miaú”), csiripelés, dorombolás, bújás, fújás, morgás, perregés. A macskák sportos alkatúak, testük gyors, intenzív tevékenységre alkalmas, így ideális a ragadozó életmódhoz. Jó futók, rövidtávon képesek elérni az akár 50 km/h-s sebességet is. Ízületeik hajlékonyak, hosszú lábaikkal, rugalmas erős izmaikkal remekül ugranak, képesek függőlegesen felfelé a kerítésekre vagy falakra akár két méter magasságba is felugrani, álló helyzetből. Emellett igen jó az egyensúlyérzékük (egyensúlyuk megtartását hosszú hajlékony farkuk is segíti), reflexeik gyorsak.
A macskák más állatokhoz képest meglehetősen sok időt töltenek alvással, különösen idősebb korukban. A napi alvásigényük körülbelül 12-16 óra, de átlagosan 13-14 órát alszanak, némelyikük azonban akár napi 20 órát is képes alvással eltölteni. A macska időnként félálomban pihen, ehhez általában a lábait behajlítva lekuporodik, ill. lefekszik, szemeit behunyja, füleit előre vagy a zajok irányába fordítja. A félálomban töltött idő végén rendszerint alvó pózt vesz fel (például összegömbölyödik), majd elalszik. Éjszakai életmódot folytató állatok lévén a macskák (elsősorban a fiatalabb példányok) gyakran hiperaktívvá és játékossá válnak az esti vagy a hajnali órákban. Az ilyen időszakokat „esti/éjszakai őrületnek” vagy „fél órás őrjöngésnek” is nevezik. A macska normál testhőmérséklete 38-39 °C. A macskának hőemelkedése van vagy lázas, ha a testhőmérséklete eléri a 39,5 °C -ot vagy feljebb emelkedik, amennyiben pedig 37,5 °C alá csökken, akkor kihűlt. A macskák élvezik a meleget és a napsütést, gyakran alszanak napos helyeken. Magasabb hőmérsékleten érzik jól magukat, mint az emberek, akik számára a 44,5 °C-nál nagyobb bőrfelszíni hőmérséklet már nehezen elviselhető, míg a macskák akkor kezdik kellemetlenül érezni magukat, ha a bőrük 52 °C-ra melegszik.
A macskák képesek hosszú időn át mozdulatlanok maradni, különösen a zsákmányra való várakozás közben. A nagymacskákhoz hasonlóan a házi macskák is hatékony vadászok. Gerinces zsákmányukat a leopárdoknál és a tigriseknél megfigyelhető taktikával lesből támadva teszik mozgásképtelenné, majd hosszú szemfogukkal megsebzik a gerincvelőt, illetve a nyaki verőeret vagy a nyaki gyűjtőeret átszakítva súlyos vérzést okoznak, esetleg a légcső összezúzásával megfojtják áldozatukat.
A macskák fogazata és emésztő szervrendszere a húsevéshez alkalmazkodott. A házi macskák kis mennyiségű növényi táplálékot is igényelnek, melyhez alkalmanként fű vagy más növények fogyasztásával jutnak hozzá. A macskák leginkább húst fogyasztanak, de előfordul, hogy a füvet, leveleket, cserjéket vagy szobanövényeket rágcsálnak, elősegítve a megemészthetetlen táplálék felöklendezését. Némelyik példány rajong az illatos macskamentáért. Bár általában nem eszik meg, gyakran hemperegnek rajta, tapogatják és esetenként meg is rágják (hogy a vomeronazális szervük segítségével jobban meg tudják vizsgálni). A hatása aránylag rövid ideig, legfeljebb egy órán át tart, azonban néhány órával később újra felkeltheti az érdeklődésüket. Kisebb hatásfokkal más növények is kiválthatnak hasonló reakciót. A macskamentát is tartalmazó samponnal könnyebb a macskákat megfürdetni, a növény szagától gyorsan lenyugodnak.
A szobában tartott macskák általában 14-20 évig élnek. A házi macskák tovább élnek, ha nem engedik őket ki a szabadba (így csökken az esélye a harcokból, balesetekből származó sérüléseknek és a betegségeknek) és ha ivartalanítva vagy kasztrálva vannak. Ezáltal a kasztrált hím macskáknak nem lesz hererákjuk, az ivartalanított nőstényeknek pedig petefészekrákjuk, és mindkettőjüknél csökken a tejmirigy daganat kialakulásának esélye.
A macskák és az emberek életkorának összehasonlításához általában egy évet 7 macskaévnek feleltetnek meg. Mivel azonban a macskák 2 éves koruk után lassabban fejlődnek az embernél, a skálát módosították, egy emberi évet 4 macskaévnek számítva.
Milyen jó, hogy így történt!!!
VálaszTörlés